Lap tetejére
Hirek Tesztek RSS facebook
IT-Extreme hírportál
Mobil
x-mobil - 2011-07-01

Ha azt hittük, hogy a mobilok kijelzÅ?jének növekedése már véget ért, bizony nagyot tévedtünk.

Nem is olyan rég még az is nagy szám volt, ha egy mobiltelefonban 2-2,4
colos
és 240x320 pixeles felbontású kijelző volt. Aztán később felbukkantak az első 2,8 colos mobilok, majd pedig az érintőkijelző térhódítását követően szépen lassan 3
col
fölé nőttek a panelek. Az iPhone ugyebár már évek óta 3,5 colos
LCD
-vel rendelkezik, az utóbbi idők abszolút csúcsmobiljaiban pedig leginkább 4-4,3 colos kijelzők kaptak helyet.

Ez azonban a jelek szerint még mindig csak a kezdet, lévén, hogy érkezőben van a HTC legfrissebb újdonsága, a jelenleg Eternity fejlesztési kódnevet viselő készülék. Nos, ebben a modellben egy nem kevesebb mint 4,7 colos képátlóval rendelkező és SLCD technológiájú érinőkijelző teljesít szolgálatot, melynek felbontása egyelőre sajnos még ismeretlen.

A Windows Phone legújabb, Mango kiadását futtató telefon lelke egy 1,5 GHz-es frekvencián üzemelő, de még szimpla magos Qualcomm MSM8255-ös processzor, mely feltehetően 1
GB
RAM
és 16 GB integrált tárhely társaságát élvezi. Említést érdemel továbbá a dupla
LED
-vakus és 8
megapixeles
kamera, a
720p
HD
felbontású videófelvevő, az 1,3 megapixeles előlapi kamera, a
Wi-Fi
és
Bluetooth
támogatás, a GPS-vevő és az 1650
mAh
kapacitású akkumulátor.

A HTC Eternity várható debütálási időpontja egyelőre még ismeretlen.